A „Menetelés az Életért” -eredeti nevén „Marsch des Lebens” mozgalma a németországi Tübingenben született, alapítói Jobst és Charlotte Bittner.
Fiatal keresztény lelkész-házaspárként gyülekezet-alapító munkába kezdtek városukban, ami áthághatatlan szellemi akadályokba ütközött. Eltökélt Isten-keresésük eredményeként kezdett feltárulni előttük városuk, Tübingen múltja, melyet már a középkorban is a zsidó lakosság elűzése, az anti-judaista teológia jellemzett, ami a náci időkre odáig fajult, hogy a leghidegvérűbb és vérszomjasabb náci vezéreket és a nácizmus ideológusait a „híres” tübingeni egyetemen képezték ki, a Magyarországra 1944-ben kivezényelt Adolf Eichman-t is beleértve.
Bár küzdelem zajlott Bittner lelkészben is, hogy „meddig még a szembenézés a holokauszttal”, a lelke mélyén szóló hang ezt mondta: „addig, amíg élnek emberek, akiket sújt a holokauszt szenvedéseinek terhe, nincs vége a szembenézésnek”.
Jobst Bittner egész közösségével egy szívvel keresték tovább a megtisztulás útját. Nemcsak Tübingen történelme kapcsán jutottak megdöbbentő felfedezésekre. Fokozatosan megértették, hogy saját családjaik történetét is a hallgatás: az elhallgatás leple fedi; sőt: az elhallgatás öröksége, lelki beállítottsága bennünk is ott van a mában is. A nagyszülőknek, szülőknek feltett kérdésekre egyre-másra hangzottak el a sokkoló történetek: az SS kivégzőosztagaiban, lágerekben, sterilizási „programokban” aktívan, elkövetőként részt vett nagyapák (és időnként nagyanyák), az auschwitzi gázkamrák megépítését vagy tervezését végző mérnök nagyszülők, zsinagógákat (köztük a budapesti Dohány utcai zsinagógát) felégető vagy megszentségtelenítő egykori Wermacht katonák történetei.
E felismerések megrázkódtatásai vezették a közösséget arra, hogy a világ elé álljanak legszemélyesebb családi történeteikkel, megkeressék az áldozatokat, a túlélőket, azok leszármazottait és nyilvánosan ismerjék el, nagyszüleik helyén állva azok soha meg nem követett tetteit. Ezekkel a vallomásokkal nemcsak a túlélők és az áldozatok leszármazottaiban hoznak gyógyulást, hanem saját életük is a fénybe kerül, szabadon a generációs pszichés terhektől.
Utakra indultak: azokon az útvonalakon, ahol korábban a hírhedt halál-menetekben kényszerítették a lágerek kiürítése miatt a foglyokat, - mindenki szeme láttára. Azért járják végig ezeket az utakat, hogy bűnbánatuk és őszinte múltfeldolgozásuk nyomán a halál útjai az élet és reménység útjaivá válhassanak. Több, mint 20 éve fáradhatatlanul járják a világ útjait ezzel a tanúsággal. 2018 óta Izraelben is megszervezik a Nemzetek Menetét Izrael állam függetlenségének évfordulóján. Mára a Föld több mint 20 országában, négyszáz városban tartják ébren az emlékezést és vállalnak szolidaritást a diaszpóra és Izrael zsidó lakosságával, náci elkövetők utódaiként.
Alapelvük, hogy meggyőződéseinket nemcsak a négy fal között kell vállalnunk, hanem jeleket kell állítanunk a világ útjain, városaiban, az utcákon az antiszemitizmus ellen, a kiengesztelődésért és Izrael bibliai és emberi jelentőségéért a tiszta emlékezet, a megbékélés és az antiszemitizmussal szembeni állásfoglalás érdekében.